MEGHALNI NAGYON FONTOS
INFORMATION 31. aug.-1.sept.’96
Karen Syberg

A tibeti mester Sogyal Rinpoche magyarázza a halál, az elme, és igazi természetünk jelentôsegét

"Mindannyian meghaltok, akár buddhisták vagytok, akár nem".

Imígyen nyilvánítja ki a Tibeti könyv életrôl és halálról [Magyarul is megtalálható!] szerzôje csütörtök este a Rödovre gimnáziumban, hogy milyen alapokon nyugszik a könyv. Nem is az ô könyve húzza alá, mert ô a buddhák tanítását próbálja továbbadni:
"Az a nagy szerencse ért, hogy a tibeti tradícióba születhettem bele, ahol Buddha idejétôl napjainkig töretlen tanítás egzisztál. A könyv az én kísérletem arra, hogy valamiképpen továbbadjam, amit a tanítóimtól kaptam", mondja.
A Tibeti kultúráért egyesület szervezte a találkozót és a szószék megfelelôen súlyos, mintás brokáttal van borítva. Efölött pedig egy úgynevezett thanka, selyemre festett buddha, vagy bodhiszatva kép függ, [sárga] felcsavarható teksztilanyaggal borítva. A pódiumot egy sárga és egy lila virágmûvészeti remek keretezi, és Sogyal Rinpoche megkapja a ceremoniális fehér sálat üdvözlésül. A terem telve van, a publikum felállva két tenyerét udvözlésre teszi össze. Mennyi dán ismeri a keleti etikettet!

A Gyldendal [kiadó] új fényben
A Rinpoche megköszöni a meghívást, majd köszönetet kíván mondani a ’Gouerdarg’-nak.
"I am not so at pronounting it, but it is my publisher. I know that the name means ’Golden Valley’", teszi hozzá bocsánatkérôen.
A Gyldendal hirtelen egy új fényben jelenik meg elôttem - magam soha nem gondoltam korábban rá, hogy az öreg Sören családneve ’aranyvölgy’-et jelent. És valójában itt a titok: Sogyal Rinpoche az ismert dolgokat új fényben jeleníti meg.
"Semmi sem örök", mondja; és ezt tudja az ember ugye. De átgondoltuk e, hogy "a diszkontinuitás része az alapvetô kontinuitásnak,  és csak az ideiglenesség állandó"?
Bevezetésként Sogyal Rinpoche elmondja miért is írta a könyvet. Mint annyi tibetinek, neki is el kellett menekülnie az ötvenes években Tibetbôl, és Cambridge-ben tanult összehasonlító vallástudományt. Lassan tiszta képet kapott arról, hogy milyen félreértések is lépnek föl, amikor a (tibeti) buddhizmust kell nyugatiakkal megértetni, és a könyv egy erre való kísérlet. A Tibeti halottaskönyv ismert volt nyugaton, de ez csak egy részét ’fedi’ az élet és halál teljességének. A tibeti halottaskönyv népszerûen fogalmazva egy kézikönyv arról, hogyan is kell az embernek viselkednie a bardókban.
"Olvasva úgy tûnik, hogy a bardok azon állapotok, amiken az ember keresztül megy a haláltól az újjászületésig, de a valóságban a bardok folyamatosan jelen vannak, mind az életben, mind a halálban", magyarázza Sogyal Rinpoche.
[A Tibeti halottaskönyv] Egyszerûen jelzi, milyen idôpontokban növekszik a megszabadulásra, vagy megvilágosodásra való esély. De a legnagyobb és legjelentôsebb ezen idôpontok közül a halál pillanata. Nyugaton különben hiányzik "a legalapvetôbb spirituális oktatás" ezen tudományban, és "ezért található annyi fájdalom és kín nyugaton",  konstatálja.

Az ultimatív [végsô?] rettenet
De az is igaz, hogy lassan nem sok értelme van éles különbséget tenni Kelet és Nyugat között, amint a nyugati életforma teret nyer Kelet egyre nagyobb részén, húzza alá a Rinpoche. Inkább a modern életrôl kéne beszélni, egy olyan életformáról, amely nem tekinti az életet és a halált egy egységnek, hanem megtagadja a halált. De amikor a halál a végsô rettenetet képviseli, akkor ez a magunkkal való szembenézéstôl való rettegést is jelenti, hangoztatja S.R. A haláltól magától ugyanis senkinek sem kell félnie. "Mindannyian szerencsésen meg fogtok halni", biztosít mindenkit. A halál egyszerû.
"Az ember kilélegzik; és nem lélegzik be. Ennyi."
Vagyis, amit az ember valójában fél az a halál, mint az igazság pillanata. Csakhogy éppen azért, mert a halál az igazság pillanata, a halál egy barát, magyarázza Sogyal Rinpoche. Idézi Tibet nagy költôjét és szent emberét, Milarepa-t:

A haláltól való rettegésemben fölmenekültem a hegyekbe
Újra és újra meditáltam a halál körüli tudatlanságon
Mígnem elfoglaltam az elme halhatatlan,
végtelen természetének erôsségét.
A haláltól való félelemnek vége.

- És elmondja mi is a központi tanuság: a halandóságunkat szemlélve tanulmányozhatjuk a halhatatlanságunkat, amely azonos "az elme halhatatlan, végtelen természetével". Megtanulni meghalni elválaszthatatlanul összekötôdik kapcsolatba lépni evvel a természettel mindannyiunkban; amit 'buddha természetnek' is hívnak.

Az effektivitás paradoxona
De, hogy idáig eljussunk ahhoz bizony élni kell tudni. "Nyugaton az emberek nem nagyon becsülik az életüket. Abban a különös nyugati lustaságban pocsékolják az idôt, ami állandó elfoglaltságból áll, mondja a Rinpoche. "Az effektivitás paradoxonának" hívja ezt a tüneményt.
"A nép szüntelenül újabb terveken spekulál, de valójában nem is gondolkozik, mert semmiféle terv sem létezik", és hangosan fölnevet a gondolatra. Sogyal Rinpoche gyakran nevet, mikor kimond valamit. Nem azon, amit ô maga mond, hanem azon a világon, ami a mondanivalója nyomán megjelenik.
Mint amikor az ismétlés bölcseségérôl beszél. Ha minden alkalommal újként, frisként tud az ember találkozni ugyanavval, akkor minden alkalommal újat is fog tanulni. No és azt is belátja az ember, hogy minden alkalom új, hiszen megtörténik.
Azután hozzáfûzi mulatva azon az emberi elmén, amelyre célzott: "No és ha újra és újra halljátok, legalább ti is megismerkedtek kicsit a tanítással ugye."
Minden dolgok állhatatlanságáról beszél, és egy példát kíván mutatni: "Gondoljatok csak az érzelmeitekre!" Amire olyan szívbôl elkezd nevetni, hogy az ember maga is összecsuklik majd a röhögéstôl, ha legközelebb valamiért dühbe jön- mert nem tudja nem észrevenni milyen huzatos komikusan függésben vannak érzelmeink a legkisebb külsô behatástól. Semmi haszonra a világon.
Arról is beszél, mi a hasznos. Az a hasznos, ami segít a halálkor. Azon cselekedetek, amelyek másokat is segítenek. A csak nekünk jó cselekedetek nem segítenek, elsôszöris azért mert rövidlejáratúak, másrészt meg ugyanez okból még nekünk sem jók.

A karma és az elme természete
Viszont amikor az ember komolyan felkészül arra, hogy bámely pillanatban meghalhat, felfedezi milyen drága is az élet, és teljesen éli.
"Ez az értelme annak, hogy a halálról nem morbid beszélni. Az élet elég morbid önmagában."
Két dolog fontos, amikor az embernek meg kell halni. Részben az, hogy miként élt valaki, részben pedig az elmeállapota. No és e két dolog összefügg persze.
Ami az elsôt illeti itt jön elô S.R. elôadásában elôször a karma fogalma. A karmikus törvény a cselekedetek és következményeik viszonyáról szól. Ide tartozik, hogy minden élô belülrôl is össze van kötve- hogy rövidre fogjunk egy hosszú történetet. Sogyal Rinpoche Buddhát idézi:
"Ha tudni akarod, hogyan éltél korábban, nézd meg, hogyan is vagy most. Ha pedig a jövôdet akarod megismerni, akkor nézd meg miképpen is cselekszel most."
"Nem csak magunkért vagyunk felelôsek, hanem mindenkiért, mert minden össze van kötve. A modern társadalom problémája éppen a rövidlátás, a vakság arra nézve, hogy mindennek van következménye." Az elmeállapot, a másik fontos dolog pedig öszefügg a buddha-természettel, ami: az elme, ha MAGára hagyjuk, és  nem zavarjuk meg gondolatokkal, és kívánságokkal. "Hazavinni az elmét", így hívja ezt S.R. "A belsô természetünkre vágyunk voltaképpen. Amikor erre rátalálunk, akkor hazaértünk, nem vagyunk többé egyedül, megtaláltuk a szív, elme, bölcsesség és együttérzés otthonát".
Ez egyszerre nagyon nehéz, és nagyon egyszerû. "Az elme nagyon komplikált, és nem is hallgat ránk"; de ha csak úgy békében hagyjuk, anélkül, hogy rögzíteni próbálnánk, akkor úgy viselkedik, mint a víz, amely letisztul, hogyha nem kavarjuk föl.

Isten a mennyben
A víz természete, hogy tisztává nyugodjon, természetesen ha nem szennyezi az összes komikus érzelem, mint vágy, önzés, gyûlölet, irígység, és féltékenység. Vagy minden a múltról és jövôrôl képzelgô gondolat, stb.
"Az igazi természetünk olyan mint a tükör, ami mindent tükröz, de semmi látvány nem szennyezi be, alapvetôen tiszta marad ugye."
"Meditation er the wisdom of non-doing. Ezen keresztül tanuljuk meg, hogy mi tulajdonképpen a tiszta létezés vagyunk. Ez az amit a buddhisták ürességnek hívnak. Amikor azt mondják, hogy a buddhistáknak nincs Istenük, akkor ez azért van mert az istenfogalom maga valami."
Vagyis megosztja azt ami osztatlan, a mindeséget-’semmit’. Azt ami a szavak, gondolatok, tudat ’másik oldalán’ van.  "A buddhizmus elutasítja Isten fogalmát, de nem az Isten-természetet" húzza alá Sogyal Rinpoche és elmeséli milyen félreértésekre adott okot a dolog például a nyugati USA fundamentalista keresztényei között. "A buddhisták nem Istenben hisznek, hanem az ürességben! Oh my God!
Biztos vagyok benne, hogyha Isten lekukkant az égbôl ahol ücsörög, nagyon boldog a buddhistákkal. Végre érti valaki az én igaz természetemet!"
 
 

(A cikk esetleges kommercionális felhasználása esetén minden jog az újságírójé, és/vagy az újságé! Ez esetnben kéretik a fordításért szokásos tiszteletdíjat is befizetni a klub bankszáljára! Laz.)