[Figyelem, ez a beszámoló nem csak a jelenlévôknek, és a ’klublistán’ szereplôknek készült, hanem a Magyar Liget (http://www.hhrf.org/magyarliget/) címû skandináv-magyar családi lapnak is, amiben hol van koppenhágai rovat is, hol nincs, de májusban megint lesz! Ezért anonymek a szereplôk, és ezért olyan a stílusa, amilyen!]

A Koppenhágai Hamvas Béla Klub Látóköre ’05 Április 16 szombat délutánján a Kapelvej 44 Kultúrházban a Család kérdését ’keringette meg’. Mire, miképpen is jó a család a modern korban?

Látókör mottó: "Úgy vagyunk mi evvel a 'tanácskozással', mint az a bizonyos legendabéli indián törzs, amely meghívott egyszer egy fehér embert egy ilyen alkalomra. A leírás szerint nagyon 'látókörös' módon megkeringettek néhány kérdést a tûz körül. Volt, aki álmát mesélte el, volt, aki véleményét mondta, volt, aki csak hümmögött... Eszegettek, iszogattak, pipázgattak közben, azután szépen elköszöntek. A vendég megrôkönyödve kérdezte az utolsót, hogy de hát most mi lesz a problémákkal, mit határoztak, stb. Mire a vendéglátó kicsit csodálkozva azt válaszolta, hogy de hiszen mindannyian tudják, hogy mit kell csinálniuk."

Aki nem ismeri a mûfajt, annak csak annyit, hogy néhány egyszerû szabálya van az együttlétnek. Valaki, valamivel, egy kis zenével, néhány felolvasott mondattal bevezeti a témát, azután pedig körbemegyünk, és mindenki elmondja elsôre röviden, mi jut eszébe a kérdésrôl. A többiek pedig ’csak’ figyelnek, nem kotyognak bele, nem foglalkoznak mással. (Nem is olyan könnyû ám, mint elsôre látszik!;-) Utána újabb, kicsit bôvebb körök, legvégül meg fel lehet iratkozni, hogy ki, mihez, mikor akar hozzászólni, kérdezni, stb.

Nos ezúttal is csodák-csodájára majdnem végig megvolt a tapasztalataink szerint minimálisan ajánlott (néha több, néha kevesebb, néha ’váltott’) hét résztvevô, mégpedig elég változatos összeállításban, fiatal-öreg, nô-férfi, családosok, gyerekesek, és elváltak, és ráadásul ahányan, annyiféle hivatással, élettapasztalattal, stb. Ez pedig megintcsak ajánlott, mint mondjuk egy népfôiskolai kurzus esetében, ugyanis így telítôdik meg leginkább a ’keringetés’ sokszinû-rezgésû energiával, ami azután sok dimenzióssá, vagyis átláthatóbbá, átélhetôbbé teszi a kialakuló ’holografikus-grammatikus’ közös képet.

Legelôször is belehallgattunk a Béla Hamvas Group for Intuitíve Music nemrég kiadott CD-jébe. (Errôl csak annyit itt, hogy magyar, dán, és német, rajzos, szöveges ’kották’, inspirációk alapján szabadon játszunk*).

’Látókörfelelôsünk, és pénztárosunk’ B. Kriszta vezette be az egykori látókörözônk, az azóta hazaköltözött S. Dóra bátyjának, Simon András (grafikus, írónak) Isten gyermeke vagy címû könyvébôl néhány gondolatot felolvasva. Egy részlet:

" Amilyen oktalanság lenne egy hatalmas és gyönyörû várost elpusztítani azért, mert rossz emberek is laknak benne, olyan értelmetlen lenne megutálnod és elemésztened magad makacs rossz tulajdonságaid miatt, amelyek megtörik értéked fényét.
A gonosz akkor éri el célját, ha sikerül csak a rosszat láttatnia veled, s így mindenfajta szennyel bemocskolni léted szentélyét. Azt akarja, ne legyen nyugodt lakásod önmagadban, s az általa mesterien felnagyított belsô rendetlenségbôl az ô báltermeibe menekülj, hogy bénultan táncoló bábja légy. De ne engedd rászedni magad, mert hatalmat kaptál felette."

Közben pedig kiosztottuk (nyugdíjas egyetemi tanárként hazaköltözött) volt elnökünk, és az elsô látókörfelelôsünk Budapestrôl érkezett hozzászólását is:

"Kedves Látókörözôk!
Nagyon örölök, hogy Koppenhágában is folytatódik a Látókör.

Budapesten ugyanebben az idôpontban lesz a mi negyedik Látókörünk
"Álmok és Valóságok"  címmel, ugyancsak nagy hangsúllyal a mindennapok örömei és bánatai IS. Természetesen egyéb dimenziók és ezek összefüggései sem elhanyagolva. Egy pár fésületlen hozzászólást magam is megejtenék, hátha beleilleszthetôk (akár részletekben is) a ti beszélgetéseitekbe.
Hasonlóan örülnék, ha ti is küldenétek egy-egy megjegyzést a mi Látókörünkre, mint ahogy ezt Kászon [L. fia, korábban klub, és zenekari tahunk, ma Madriban él spanyol feleségevel, és kisfiukkal Ramonnal!] már többször megtette. [Írtam nekik röviden a ’dán’ álmokkal és valóság-okk-al kapcsolatban!] No de vissza László hozzászólásához:

'Mire is jó a család e modern korban?!'

Egy kis ETI-mo(no)lógia: család = csal + ád  (mikor melyik jut túlsúlyba) modern kor = mode + hrrrrn + kór
Mire jó? (a jó család) [kerülendô: de ne ...]
támasz                 [(n)agyon]
védelem                [ön-]
szeretet               [érdekbôl]
béke                   [csak a síron túl]
vídámság               [az egész környék rovására]

A tréfás hangon túl azért írtam ilyen egyrészt-másrészt stílusban, mert szerintem a megfelelô egyensúly a legnehezebb. A legtöbb orvosság eltúlozva méreg, s igen sok méreg kicsiben orvosság. A család a kezdetektôl mintát nyujt az emberekkel való kapcsolatokhoz. 'Jóra-e vaj rosszra' Akarva-akaratlan, elfogadva vagy ellenkezve.
S ezen minták módosítása még akkor is igen nehéz, ha felismerjük a jó- és rossz mintákat sôt esetleg arra is rájövünk, hogy mit mivel kellene helyettesíteni.
Nagyon sok minta pedig hosszú idôre - vagy örökre - rejtve marad. Azonban nemcsak a racionális vizsgálódás, valamint a pszichoanalízis áll rendelkezésünkre mindezekben. Rá is lehet érezni. Megénekelhetjük, megrajzolhatjuk, festhetjük (De nem az ördögöt a falra...)
Vagy egyszerien átadhatjuk magunkat magasabb erôknek, a Mindenségnek, hogy elvégezze azt, amihez mi még (egyelôre) gyengék vagyunk. De hogy legalább szándékozunk-e felismerni és módosítani mintáinkat ez a mi felelôségünk.
Amit nem tudunk megváltoztatni azt legalább megszelídíteni akarhatjuk - ahogy felismertük. S végül, ugyanilyen fontos, hogy a velünk 'találkozó' emberek számára ahasonló folyamatokat elôsegítjük vagy hátráltatjuk. [Anélkül, hogy akár a felismerést akár a módosítást át akarnánk vállalni tôlük.]
A jó szándék - családszeretetben is - elôbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Ha nem mi magunknál, hát talán gyermekeinknél és másutt. És más kisközösségek esetében - melyek lehetnek a családhoz hasonlóak (jóban-rosszban).
Jó Látókörözést kívánok. Szeretettel, László."

Az elsô hozzászóló (gyermektelen férfiember, együtt él egy dán nôvel) tömören, de elég alaposan kifejtette, hogy nézete szerint a modern kiscsalád az önzésre alapul, és hogy szerinte az igazi család talán ’a horda’ volt utóljára, aholis mindenki nevelte mindenki gyerekét, és a generációk együtt élvén, mindegyik élet-létszint reprezentálva volt, a bölcs, és tisztelt öregektôl, a hôs ifjakig. De a magántulajdon megjelentével, különösen az öröklés kérdését illetôen végleg felbomlott ez a lehetôség, ami meg ma van, az csak egyének csapongó improvizációja.

A második hozzászóló (elvált, most a fia is…) azon gondolkodott el, hogy vajjon a lelencgyerekeknek milyen a családképük (erre késôbb többen is egy sor pozitív tapasztalattal válszoltak: ölég jó szülôk lesznek belôlük - általában).

A harmadik (fiatal anyuka, dán férjjel) azon elmélkedett, hogy mióta megvan a kisfia állandó lelkiismeretfurdalása van. Úgy érzi a gyerek nem kap elég figyelmet tôle, pedig ô szeretné bevezetni az életbe jól, és eszközökkel ellátni, és… megmutatni, hogy a közös feladat elômozdítani a jót egymásban. De közben ott a munka, és azt is élvezi…
No és egy példa egy angol filmbôl, aholis egy pakisztáni fiút egy angol nôvel való házasságáról avval akarja lebeszélni az apja, hogy az angolok sohase fogják ôt olyan FENNTARTÁS NÉLKÛL TÁMOGATNI mint a családja.

A negyedik (elvált, három nagygyerekes anyuka) szerint, akárhogyis, szükség volna anyukára, apukára, és bármi is van-lesz, bizonyos alkalmakkor egymásra gondolnak a szülôk, gyerekek (karácsony, húsvét, születésnapok, stb). Végülis több jó van az ’intézményben’, mint rossz.

Ötödik (házaspár nô tagja, nagy, éppen elköltözött fiúgyerekkel): Gyerekként, amikor láttam a sok veszekedést otthon arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha elválnának. Most meg azt látom, hogy ez mégiscsak egy jó szövetség, lehet egymásra támaszkodni. (Közbeszólás: jó nektek, ha így van, de aki meg benne van a dologban az igyekezne kifelé… Nevetés, - és persze a közbeszólót ’lecsengetjük’!;-)

Hatodik (a házaspár férfi tagja): Az egész család dolog egy olyan rózsaszínre festett álom, amivel becsalizzák az embereket a társadalom túlélésének érdekében gyerektermelésre. Amint van rá költség, lehet látni, mint Dániában, lassan a népesség 50 % a él maga, avagy önzôen csapong… Ki tudja mi lesz 25 év múlva? Hazugság az egész, rossz példa és erôlködés. A gyerekek meg azt hiszik, hogy csak az ô családjuk volt tele problémákkal, és megpróbálják ôk is elérni a probléma nélküli családi életet, ami képtelenség. Lehet érdekszövetség esetleg…

Hetedik (a házaspár nagyfia): ’Fél éve élünk csak együtt a barátnômmel, de azért teli vagyunk konfliktusokkal. Ki mosogat, ki csinálja meg a lecke felét stb. Igyekszem békésen elintézni a dolgokat, és úgy találtam, hogy a párkapcsolatnak az a legjobb, amkor mindent lehetôleg ketten együtt csinálunk. A konyhai munkától a leckeírásig. Szeretnék majd családot aalapítani, és mindent megteszek, hogy jól sikerüljön. Az biztos, hogyha valaki hazudik közülünk, az megszünteti az esélyét annak, hogy jól menjen a dolog. Meg kell tudnunk bízni egymásban.

E sorok írója nyolcadikként arról elmélkedett, hogy mire is jó a házasság voltaképpen, mert, amíg ezt úgy nagyjából nem tudjuk definiálni (TÚL a gyerekcsinálási, sôt szex programon is) addig nehéz állást foglalni. Nos, Hamvas pld. a Karnevál címû világirodalmi szinvonalú nagy ’beavatási’ regényében vázolja, hogy úgy néz ki, Egy-Más ’hazasegítése’, felemelése (vagy, ahogy tetszik;-) lenne a dolog elsôdleges értelme, csak "sajnos senki nem ér rá erre, mert magával van elfoglalva".
Azután megemlítettem még a ’Beszélgetések Istennel’ címû könyvet is, amiben Isten kijelenti kerek perec, hogy a földi boldogságot illetôen tôle ne várjunk semmit, csak egymástól, hiszen minden adva lenne, és ô nem tilt és parancsol-tsemmit… Egyezzünk meg… Bumm-bumm!;-)
Amúgy meg hát azért a gyerekek egész jó keretet adnak a mozgásainkhoz ? fejtettem ki -, arról nem is beszélve, hogy vagy 7-8 éves korukig, mintha többet ’tudnának’ a világ állpotjáról, mint a felnôttek, de pld kis, Dániában felnôtt (de magyarul kiválóan értô, beszélô most 8 éves barátom, ’neveltem-nevelôm;-) pedig, hogy a biológiai apjával alig van együtt, azt úgy kompenzálta, hogy kialakított egy ’papa-kultuszt’, aminek egyrészt szinte semmi köze a vérszerinti apjához, másrészt meg igen csak jelzi, hogy itt bizony ’alapprogram-hiány-ról’ van szó, tetszik, nem tetszik. Gyerekszemmel az egész világ mégiscsak ’saját’ anyukával-apukával komplett.

Ez volt az elsô kör.

Nos a második (harmadik, stb…) kört már csak nagy vonalakban vázolom. Részint azért mert bizony olyan ez, mint az intuitív zenével, hogy jobb csinálni, mint hallgatni, részint meg azért, mert itt azután ’feltekeredett’ a dolog (amint szokott általában!) olyan ’hologrammatikai’ magasságokba is, amit hát leírni szinte blaszfémia lenne, mert épp az volt a lényege, hogy spontán módon a helyszínen született.

Azért vázlatosan: Volt, aki arról beszélt, hogy a gyereket bölcsôdébe, óvodába, stb adva le is mondtunk arról, hogy a mi neveltünk legyen. No és, hogy nagypapaként tudott elôször örülni annak ismét sok, sok keserû-savanyú év után, hogy valaha megpróbálkozott a családalapítással.

Volt, aki körkérdést adott föl: vajh, mindenki alkalmas-é rá, hogy családot alapítson? (Felzúgó NEM volt rá az elsô válasz; csöngetés!;-) Valamit azt is megkérdezte, hogy volna-é jobb modell, ha… Meg arról is beszélt, hogy kedves mamájától ô bizony annak idején csak a problémákat hallotta egyfolytában, és hát szeretné azért bölcsebben csinálni…

Volt aki (sok éves elvált létére) kijelentette, hogy abszolút meggyôzôdése, hogy csak a család a ’megoldás’… Csak hát, ki passzol, kihez egy ilyen kísérletben?!

Arra a kérdésre, hogy volna-é alternatíva a családra, azt mutatta be valaki, hogy a Dániában a 70-es években mind vidéken, mind a fôvárosban létrejött ’kollektívák’ (aholis mindenkinek van valamilyen saját lakrésze, de mind a háztartás, mind a többi helyiség közös) aholis, dacára, hogy jogilag egyedülállók, vagy alkalmi párok laknak, nagyon sok gyerek nô, nôtt föl, úgy néz ki valamilyen módon igen jól funkcionálnak.**

Volt, aki a család ’rózsaszín álmát’ védte, mert különben hogyan is várhatnánk el, hogy a gyerekeink is folytassák?!

Valaki felhozta a család, és cseléd fogalamak állítólag bizonyított etimológiai rokonságát. (Hm?!)

Volt, aki a nagyszülôi örömre avval válaszolt, hogy alig várja, nagypapa legyen és bosszút álljon a gyereke miatt érzett kudarcért.

Azután elhangzott, hogy miután, legalábis Dániában anyagilag már egyszerûen NEM SZABAD több anyagi kacatot adni a gyerekeknek, viszont nyilván sokkal több idôt igényelnének, talán ezt kéne a nagy gazdagsággal kezdeni, idôt teremteni a gyerekre.

E sorok írója próbált körvonalazni valami gyerekre alapított ’koordináta rendszert’, amit értettek a többiek, meg nem is. Mindenesetre gyerekét különben imádó anyuka ’kikérte magának’, hogy az Ô élete ÉRTELME a gyereke legyen… Amiben igaza is van, szerintem is, merthogy itt is csak a földi mozgásaink koordinációjáról volt szó, hiszen a gyerek is egy önálló személyiség a maga gondjaival. Helyette se’ tudunk tenni semmit.
Ha viszont kora hajnaltól késô estig pici korától valami közintézményben idomítódik a ’társadalmi’ feadatokra (grrrrr), miközben mi ’megvalósítjuk önmagunkat’, karriert csinálunk, és/avagy hajszoljuk a pénzt akkor azután tényleg nehéz értô, netán szeretô embertársakat felnevelni UGYE?!

Felemlítôdött még ismét, hogy a természet rendezi a dolgot a szaporodással, akármit is csinálunk (róka-effektus***), hogy az egész egy manipulált mátrix része, hogy a ’szerelem’ csak ennek a naaagy játszmának a vakító luxusa, Feldmár András a ’hazugságra épített család-pszichológiája’, és még számtalan szebbnél-szebb, és ijesztôbb gondolat…

Egészen megdöbbenve elemezgettük pld. ôfelsége a Dán Királynô legutóbbi megnyilatkozását az iszlámról. Röviden: - van valami elragadó a hatalmas hitükben, de ugyanakkor rémisztô is az a totalitarizmus, ami szinten e vallás része. Szerinte az iszlám olyan kihívás, ami ’ellenjátékot’ kívánna, amit a dánok rosszul értelmezett toleranciából, és lustatságból nagyon régóta halogatnak. (No comment.)

Az is szóba került, hogy a kultúrház, amiben vagy 10 éve találkozgatunk nemrég majdnem bezárásra ítéltetett, mert a világ egyik leggazdagabb kis országában a megtakarítás lett a piacfasiszta rezsim (egy dán festô definíciója!;-) egyik fô jelszava. A helyzet megítéléséhez tudni kell, hogy Koppenhága legsûrûbben lakott Nörrebro negyedében 100 náció lakik, és vagy 70 ezer emberre jut 3 kultúrház. Valamint azt is tudni kell, hogy vagy 20 éve a bevándorlók, menekültek ’integrálása’ mindíg naaagy problémaként lett kezelve, de a legutóbb a szocdemeket leváltó ’liberál-konzervatív-náci’ (grrrr) garnitúra egyenesen avval nyerte meg a válsztásokat, hogy jól ráijesztettek a dánságra az ’idegen-iszlám-veszéllyel’. Nos tényleg vannak problémák Nörrebro-n, és tényleg vannak veszélyes huligánbandák is, megint egy újabb generáció, akit nem sikerült ’integrálni’, nem kap munkát, stb. (E sorok íójának meggyôzôdése szerint titkosszolgai szításokkal is terhelve van a dolog!) Talán nem kell nagyon bizonygatni, hogy a kissé elmérgesült (mérgesített?!) helyzetnek nem a legjobb orvoslata lenne egy kultúrhely bezárása; hm?! Végülis annyit tüntettünk, és annyi aláírás gyûlt össze, hogy elhalasztoták legalábbis a hely felszámolását.

Bizony, valami bûzlik Dániában (is).

Azután még kicsit beszélgettünk az udvaron poharazgatva (a báránysült már elfogyott mire lementünk sajna!;-) és valahogy mindenki feldobva indult tovább ’saját’ élete útján, és megint egyszer bebizonyosodott, hogy a hasonló tanácskozásra szukség van, és tessenek emlékezni a mottóra, - remélhetôleg: "…mindannyian [kicsit jobban!;-] tudják, hogy mit kell csinálniuk."

Üdvözlet Koppenhágából

Szeretettel

Lázár Ervin Járkáló

(a Hamvas klub elnökfélesége, és ki tudja még ki/micsoda?!;-)

2005 április 17. Vasárnap. Koppenhága N.

Jegyzetek:

A B.H.G.I.M CD-t meg lehet rendelni Vincze Ivánnál (mailto:ievincze@webspeed.dk) vagy közelebbi információt kérni a mailto:hamvasklub@parknet.dk címen.

** Ismerek ilyen módon felnôtt fiatalokat, dán viszonylatban (is) kivételesen nyíltak, és nem igazán lehet észrevenni, hogy igazán hiányzott anyuka, vagy apuka nekik; hm?! Ezentúl viszont olyanokat is otthon, akik hasonló körülmények között nôttek fel, apjukkal-anyjukkal, és mégis, vagy éppen ezért olyan apa-anya komplexusuk van, hogy csak na…

*** Egy történet arról, hogy amint kiirtották a rókákat egy területrôl (itt nagyon sok szaladgál szabadon a nagyvárosokban is!) a szomszédos területeken a rókamamák hirtelen megsokszorozták a kisróka termelást… Báaaaaa.