ÚJDONSÁG!

RANGOS ÁGHEGY & KÖNYVBEMUTATÓ VOLT BUDAPESTEN

TAR KÁROLY az ÁGHEGY & KÖNYVEK fô és sorozatszerkesztôje (A Magyar Kultúra Lovagja) beszél (honlapja ITT)

NAGY ZOLTÁN a KÖZDOK KIADÓ vezetôje beszél.

Egy recenzió az Irodalmi Jelenben!

„Ám legfőbb attrakció mégis az, akiről, s ahogy szól. Egy régen elhalálozott „Ki Van Kereke” Kierkegaard nevű, nagyméretű prücsökről (ezentúl hívjuk egyszerűen Kergének), ki fölismervén tücskök-hangyák elhangyásodását, hadat üzent elmebajnak. Összehordva hetet-havat, fene se igazodott ki rajta, aki meg igen, éppúgy szorongott a fölismeréstől, ahogy Kerge prücsök maga." – Hegyi Botos Attila írása „Fűalatt", Petter Bjerck-Amundsen „Søren Kierkegaard kezdőknek" című könyvéről.

A tücsök meg a hangya

Állatmese recenzió helyett

Itt pedig egy kedves, és fontos visszajelzés egy olvasótól:)

No végre átverekedtem magam a könyvön. A nagy igyekezet a kiadásra szerintem azért volt, hogy - Kierkegaard ürügyén - az ifjúság ránézhessen az életére, valami segítséget kapjon a tépelődéséhez, vagyis egy könyvformájú beavatási kísérlet.
Valóban rémesen nehéz lehet az egész gondolatmenet, ha még ez a közérthető változat se könnyű. Nincs semennyi empátiám se a mai fiatalok világképéről, elképzeléseiről, fogalmam sincs, ők hogyan tudják mindezt feldolgozni, de nekem sokat segített Agamemnon és Ábrahám példája. Hiányzik egy kis segítség a dán kiejtésről, legalább azt tudnunk kellene, hogyan ejtjük hősünk nevét - én csak tippelek, hogy a d néma, és mintha a dupla a kicsit o-ba hajlana. Szerintem a korabeli karikatúrák nem túlságosan érthetőek manapság: Sophie tanítja a papokat, de vajon ki ő, és mire fel taníthatja a papokat? Vagy a szimbólumot kellene elmagyarázni, a szófia szó jelentését - ez a mai kultúrából, legalábbis a magyarból, teljesen hiányzik.
A tett nagysága azonban vitathatatlan...

SzEr

A válaszomból: Kierkegaard nevének kiejtése nagyjából (koppenhágaiul) így néz ki: Kirkegór' (ami egyébként templomkertet, azaz temetôt jelent:)

No és a Szófia kérdés meghökkentett kicsit, erre még visszatérek majd!

ÉS (LIV. évfolyam 9.szám 2010 március 5):

A hét könyvei

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.

Filozófia, aforizma

Bjerck-Amundsen, Petter: Søren Kierkegaard kezdőknek

Ford.: Lázár Ervin Járkáló

KÖZDOK, 172 old., 2400 Ft

Avagy, hogyan is tanulhatjuk-taníthatjuk Kierkegaardot középiskolás fokon – egy dán irodalomtanár ajánlata

Előszó

Ez a könyv a lehető legszélesebb olvasói körhöz kíván eljutni; nem azért hogy a szerző hitelezőit boldogítsa, hanem, hogy mindenki, előzetes feltételek nélkül is megismerkedhessék a dán irodalomtörténet egyik legjelentősebb, de ugyanakkor a   legnehezebb és legkomplikáltabb életművével.
Ahhoz, hogy az ember megértsen egy üzenetet, előfeltétel, hogy értse a nyelvet, amin az üzenet formálódott. Ezért nincs sok idegen szó a szövegben, és ahol mégis, ott áll a magyarázat szögletes zárójelben. Miután reményeim szerint az olvasó e bevezető könyv után nekifog majd Kierkegaard saját művei olvasásához, ezért nem volt értelme minden idegen szót, vagy régies kifejezést átírni – de amint mondám – ott a magyarázat a szövegben. A lehető legteljesebb megértést elősegítendő a legtöbb Kierkegaard idézetet kommentáltam. Ez nem az olvasó kiskorúvá tételét jelenti, hanem segítő kezet kíván nyújtani ott, ahol ez szükségesnek látszik. Ha netán mégis zavaróak lennének tessék őket átugrani, vagy talán még jobb, ha csendes vitapartnerként szolgálnak.
Amennyiben iskolai oktatáshoz kívánnák felhasználni, a könyvben bőséges tanári útmutató is található.

Mottó:

˝Leginkább gyerekekkel beszélgetek! Tudniillik velük kapcsolatban ugye megvan a remény arra, hogy épeszű lényekké legyenek, de azok, akik már felnőttek – Herre Jemini!˝

*****************************************************************

UTÓIRAT
„ A véletlenszerûségben rejlik az egész titka. Azt lehetne hinni,
hogy véletlenszerûnek lenni nem mûvészet, de bizony elmélyült
tanulmányokat követel olyan módon véletlenszerûnek lenni,
hogy az ember ne menjen annyira messzire, ahol már élvezi a
dolgot. Nincs közvetlen örömködés, hanem valami egészen
más, amit magunk fektetünk be teljesen véletlenszerûen. Megnézzük
egy színdarab közepét, vagy elolvassuk egy könyv utolsó
harmadát. Ezúton valami egészen más élvezetet kapunk, mint
amit az író olyan jól kigondolt a számunkra.“
Na és mit tehet az ember, hogy behatoljon ezen úgyszólván
ördögien nehéz írói életmûbe? A kezdet remélhetõleg megvolt e
könyv olvasása által, de maguk a mûvek? Hol kezdje az ember
a hosszú sorban álló mûvekkel, amit Kierkegaardnak sikerült kiadatnia
rövid élete során? A természetes az lenne, ha az ember
fogná a Vagy-Vagy-ot, vagy talán még inkább az iróniáról szóló
doktori értekezést, de a legtöbben rájönnének, hogy hibáztak -
nem tudnak részeknél többet felfogni az egészbõl. És akkor kétségbeesik
az ember - ugyan nem a szó kierkegaardi értelmében
- és leáll.
Az én tanácsom az, hogy: kezdd a végén!
Gyakorta megtalálhatók a nagyobb antikváriumokban az olcsó
kiadású A pillanat [Øjeblikket; lásd alant!]* számok, könyv formátumban.
Sokan - kivált teológusok - gondolják, hogy az a
Kierkegaard, akivel A pillanat-ban találkozunk, beteg, mentálisan
zavart valaki, akit nem kell komolyan venni. Miután mindig
nehéz diagnosztizálni a pacienst, miután meghalt, és el is temették,
inkább nem folyok bele ebbe a vitába. De egy biztos: az,
ami A pillanat-ban áll, érthetõ és „az átlagembernek“ íródott.
Kierkegaard saját neve alatt írta, és maga adta ki, ami miatt
megbízhatónak kell tekinteni - követve saját kijelentését az Írói
életmûvem fõszempontja [Synspunktet for min Forfatter -
Virksomhed] címû írásában. Ezen túlmenõen humoros, mély és
komoly, harapósan gonosz, változatlanul aktuális - és, amint
mondám - könnyen érthetõ.
Az, ami a legtöbb embernek érdekes, és jólesõ, az a könnyen
felismerhetõ. Amikor azonosulni tud személyekkel, akik olyan
problémákkal kénytelenek szembenézni, amit az ember maga is
átélt, akkor az közelivé és relevánssá teszi az olvasmányt. Azt
hiszem a legtöbbünk, fiatalok és öregek átéltünk helyzeteket,
amikor, mint egyének kétségesnek éreztük a társadalommal való
kapcsolatunkat, mind benne, alá rendelve, és hozzá viszonyulva.
Ugorj hát vissza az írói életmûben és olvasd el a korai
Félelem és reszketés-t [Frygt og Bæven]. Az olvasó persze már
ismeri a problematikát, de az egy új élmény, amint Kierkegaard
tekeri a gondolatmenetet minden lehetõ - és legtöbbünk számára
lehetetlen - módon. Azt gondolom, hogy ez az a könyv, ahol
Kierkegaard a legjobb, és érthetõ is - legnagyobbrészt legalábbis.

************************************************

A FORDÍTÓ UTÓSZAVA

Mottó: ˝- Amit szubjektumnak nevezek, nem egyéb, mint távlat. A láthatatlan. Hely, ahonnan a legtisztábban látni. Ahonnan az egész egyszerre látható.˝
(Hamvas Béla: Unicornis)'

˝A jelen aión körülbelül Kr.e. 600 óta a személyes üdv jegyében áll. Ezért ma számunkra teljes realitásértéke csak annak van, ami személyes.˝ Ezt írta Hamvas Béla az Öt géniuszban. Nos, ha volt valaha valaki, aki éppenséggel az egyént, a személyt tűzte zászlajára, mint az emberlét legfontosabb tényezőjét, ahol minden eldől, ahol egyáltalán bármi megélhető, ˝Vagy így - Vagy úgy˝, hát az Søren Kierkegaard. Akit Hamvas szeretett, ismert, és nagyra tartott. Aki pedig mélységeiben, és széltében-hosszában, legalábbis nagyjából ismeri mindkettejük életművét az azt is tudja, hogy milyen fontos, sokszorosan visszaverődő, felhasznált, idézett, sőt alapállást meghatározóan jelenlévő Kierkegaard Hamvasnál. Említsük itt talán csak az ember, mint mikrotheosz teóriáját, vagy az evangéliumi ember ideálját.

Egyáltalán nem véletlen az sem, hogy mindketten kevesek által ismertek, és még kevesebbek által megértettek hazájukban. Azzal az intenzitással, és azon a szinten, ahol, és ahogyan ők éltek és gondolkodtak, kevesen voltak képesek lélegezni is ezidáig. Csak egy példa a hamvasi ambíciókra:

˝Európa igazi európai vonalát, Pál apostolt, Augustinust, Pascalt, Nietzschét, Kierkegaardot, az egzisztenciális és szubjektív vonalát össze akartam kötni az abszolút emberi hagyománnyal, a Vedanta-mahajána-tao-kabbala-orfikával, és az emberi életet véglegesen és visszavonhatatlanul meg akartam alapozni. Éspedig nem mint teóriát, hanem mint tényleges életrendet.˝ (Interview/Patmosz 1.)

Kierkegaard sem volt kevésbé ambiciózus, noha, mondhatni inkább megmaradt magánál, a személy, az egyén lehetőségeit boncolva a végletekig, sőt, még azon is túl. De egyenesen új értelmezési lehetőséget nyitott például a kereszténységet illetően is - írja összefoglalójában Johannes Hohlenberg az egyik legjobb  Kierkegaardról szóló könyv szerzője [A magányos útja / Den Ensommes Vej]: ˝Ugyan az egész Kereszténység Szubjektivitás. A kereszténység nem egy Tanítás, hanem a Tanítás egyetlen Emberbe, az Isten-Emberbe alakulva.˝ [Kierkegaard]

Persze az ember kérdezhetné a fentiek alapján, hogy mit is akart akkor e tanítási tankönyv szerzője, vagy éppen a mottó Kierkegaardja, no meg a fordító, amikor a gyerekekhez fordultak.

˝Leginkább gyerekekkel beszélgetek! Tudniillik velük kapcsolatban ugye megvan a remény arra, hogy épeszű lényekké legyenek, de azok, akik már felnőttek - Herre Jemini!˝

Nos a Kierkegaardi mottó érthető szerintem, a szerző pedig sok évig tanított gimnáziumban. A magam részéről, a felszólítás nélküli, ön és közérdekű fordítói motívumaimról röviden: a felnőttvilág még mindig, és már megint teljes csődben van. (Mély tisztelet a KIVÉTELEKNEK!)

Korábban hittem a dán népfőiskola ifjak, és felnőttek egy-mást ˝nevelő˝ programjában, amely alapjaiban a legfontosabb létkérdésekkel foglalkozik, és ahol több helyen Kierkegaardot is kiemelten tárgyalják, boncolgatják még ma is. Mára ezen helyek között is már csak kivételek vannak a lakosai által manapság Egoland-nek is becézett Dániában. Magyarországon pedig csak néhány díszpéldány található ezen iskolafajtából.

Ne legyen igazam, de alighanem megint súlyos katasztrófáknak nézünk elébe immáron az emberiség úgynevezett boldogabbik felében, harmadában is, minden szinten, és helyszínen, teljesen megérdemelten is szerintem; - már, ami a felnőtteket illeti.

Az egyetlen remény talán a gyerekek, ifjak jó időben történő felvilágosítása, kinyitása, alkotóvá tétele, ami megalapozhatja felelős személlyé növekvésüket. Nekik tartozunk is ezzel, ugye ha már világra segítettük/kényszerítettük őket. De nézzük, hogyan fogalmazta meg a feladványt egy jubileumi Kierkegaard kiállítás katalógusában Peter Thielst filozófus 1994-ben az Aktuális Kierkegaard című beszédében/írásában:

˝Éppen ez az egyén [Hin enkelte] volt Kierkegaard királykategóriája, és ezt kedveli is korunk - mind individuális önzésében, nárcizmusában, de a döntő alapállása igaz keresésében is. Vagy talán még inkább: egy döntő kiinduló pont keresésében, mert minden olyan véletlenszerűnek tűnik, és minden nagy elbeszélés döglődve, összedőlve hever szerteszét. Mivel ˝a szubjektív az igazság˝, ami arról szól, hogy belépni az egzisztenciába, vagyis őszintén látni, és átölelni önmagunkat olyan feladat, amibe mindenki bele tud helyezkedni. Mindjárt nehezebb a dolog, amikor Kierkegaard műveit jobban megismerve felrémlik valakinek, hogy a cél nem a spontán érzelgés, vagy váltogatható értelmezések felvétele, hanem olyan ön-elfogadás, ami mélyre hatol, és az összes kényelmetlen oldalt is magával hozza. Nem minden szubjektivitás tesz valakit igazzá, és ezen a ponton a kornak van egy kis problémája Kierkegaardot illetőleg. Egzisztálni, és valódivá lenni: könnyebb mondani, mint csinálni [ átvalósulni Hamvas Béla fogalmazásában].
          Az igaz szubjektivitás próbája az, ami egzisztenciális tartalmat adhat, tájékozódik, és külsőleg is aktivizál, természetesen a tisztesség, és ez valami olyasmi, amihez sok fiatalnak van érzéke, és vágyakozik is utána. Túl sok tolerancia, és szabadság könnyen kapcsolódik duplafenekű kijelentésekkel, hiányzó következetességgel, vagy teljes közönnyel, és hamissággal. A fiatalok manapság szabály szerint sokat kapnak ezekből családon belül és kívül, és úton a nagy és felnőtt életbe valami mást akarnak: tiszta vonalakat, - tisztességet. És ez egyfajta belépőjegy Kierkegaardhoz. Hogy a fiatalnak személyesen, - amint újonnan hallottam egy vizsga során -, muszáj bevallania, hogy mindennek ellenére leginkább az esztéta életviteléhez vonzódik, nem tévesztendő el a tisztesség iránti igényt illetőleg. Ugyanis ez az esztéta felfogás a táptalaja az etikusnak, a szenvedély pedig kevésbé nyomorúságossá teszi az életet.˝

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ugyan a mi kamaszkorunkból a ˝cucilizmus˝ áldásainak következtében persze hiányzott Kierkegaard és ˝retrográd, reakciós, polgári, élősködő˝ stb. filozófiájának ismerete (bár mintha olvastam volna már nagy kamaszként valami borsosan elítélő, de még így is ínycsiklandozó leszámolást vele, Lukács elvtárs, vagy más elvtárs, a történelmi materializmus által avatott tollából...). Viszont huszonéves korunkra, amint ma Hawaiiban élő, veterán hippi, disszidens magyar, internetbéli sakkpartnerem, ablakmosó, szufi-fordító barátom Simon Imre fogalmazta: bibliánkká lett az akkoriban első Kierkegaaardként megjelent Vagy-Vagy.

Annyit fűznék még hozzá, azoknak, akik idegenkednének a mára - a Kierkegaard, és Hamvas szerint is elsősorban ˝kereszténységelhárításban˝ jeleskedő klérusoknak köszönhetően - netán végletesen lejáratott sok hál'-istenkedéstől, hogy Kierkegaard csakúgy, mint Hamvas különben, akár egy taoistához is méltóan tartózkodtak attól, hogy Isten(ük)re nézve bármiféle fantazmag(l)órikus kép-let-et kiagyaljanak.
Magam részéről itt annyit elárulnék, hogy nekem személy szerint ˝Isten˝ a mindenség maga... A viszonyokat illetően pedig talán annyi a különbség Kierkegaard, és az ő istene, avagy a magam, és khm, a mindenségem között, hogy úgy mondjam, mindenestől EGYben tapasztalom, gondolom és hiszem az egészet. Holografikusan, és hologrammatikusan, és...
Kierkegaard többször definiálja úgy, hogy ˝Isten mindaz, ami nem ember˝. (Ó igen, van/nincs-nincs/van ˝valami˝ a személyen túl, avagy talán inkább bévül is, de ez itt most messzire vezetne. Legalább a nyárspolgári stádiumot nőjétek ki minél gyorsabban gyerekek!;-)
A többivel, a kierkegaardi analízissel is teljesen egyetértek, egészen ˝a hit abszurd ugrásáig a 77.000 lábnyi mélységbe biztonsági háló nélkül˝. A lényeg az, hogy minden jel szerint, akinek nincs, - hogy semlegesen fogalmazzak -, az abszolúthoz valamennyire tisztázott viszonya, az soha nem lehet felelős felnőtt ember. Basta!

Ajánlom végül a fordítást Ungváry Ildikónak, legutóbbi élet-társamnak. Nem csak azért, mert az ő révén találkoztam e könyvvel és szerzőjével a vidéki Dánia egy kevéssé közismert szigetpartján, hanem az együtt töltött szép napok emlékére csakúgy, mint az elszántan nem együtt töltött napok, ámde máig folytatott létkonznultációk ünneplése okán is.

Köszönet illeti még a direkt segítségért Imre fiamat nyelvi és gépelési hibaszűréséért, Zsuzsikát nyelvtani javításai okán, Erikát, húgomat Mariannát, S. Imrét... és még többeket a lelkesítő biztatásért, hálás visszajelzésekért. B. Krisztát, M. Melindát, Tar Károlyt pedig úgyis mint Ághegy főszerkesztőt, és mind Dániában, mind Svédországban azokat, akik erkölcsileg és/vagy anyagilag támogatták a magyar nyelvű kiadást.

Ha csak még néhány fiatalt, idősebbet, rajtuk, rajtunk kívül megérint e könyv, így, vagy úgy, már megérte dolgozni vele.

Szeretettel

Lázár Ervin Járkáló

Ps.: Ha valaki netán helyenként kicsit száraznak tartaná a szöveget (vagy komplikáltnak, lásd például K. ˝végtelenített˝ mondatait a Függelékben), az abból adódhat, hogy a lehető legponosabban követni kívántam a szerző és Kierkegaard dán gondolatmenetét, és fogalmazásmódját, abból kiindulva, hogy íly módon lehet a legtanulságosabb a könyv a magyar olvasó számára.

Mindenség - Univerzum X - Galaxis Y/Tejútrendszer - Naprendszerünk - Föld - Európa - Dánia - Koppenhága - Nørrebro, és egy jó parittyahajításnyira lakásomtól Kierkegaard sírja;-)

Kr.u. 2008 - 2009

 

"Mihelyt nem vagyok szabad a vallásban, van benne valami démoni."

S. Kierkegaard
(A hátrahagyott írásokból. A szorongás fogalam címû könyv jegyzeteibôl. Ford.: Rácz Péter Göncöl kiadó)

"A pillanatba való ugrás titka a salto immortale. Ez a halhatatlanság."

Hamvas Béla

 
***********************************************

A könyvben Függelékként megjelenô A pillanat 1. száma fordításának elsô változata:


Sören Kierkegaard összes mûvei III. Kiadás 1991 19. Kötet / Gyldendal (Aranyvölgy) kiadó

A PILLANAT* 1 szám

1) Elôhang/Hangolás
2) Ahhoz, amit "muszáj elmondani"; avagy miképpen is hozható döntés?
3) Elfogadható, hogy az állam - a keresztény állam! - amennyiben ez egyáltalán lehetséges, lehetetlenné tegye a kereszténységet?
4) Végy be hánytatót

1855 Május 24

*Amikor S.K. A pillanat-ot választotta folyóirata címéül ez nem csak azért történt, mert evvel is hangsúlyozni kívánta idôszerûségét, hanem azért is mert a pillanat fogalma egy fontos keresztény kategória volt gondolkodásában. [Lsd.: Jens Himmelstrup: Terminológiai szótár - az életmû kiadás 20. kötete; illetve A szorongás fogalma III. fejezetének fontos lábjegyzetét!]
"Amennyiben az idôbelinek és az örökkévalónak meg kell érinteniük egymást, akkor ez csak az idôben történhet, és máris a pillanatban vagyunk… egy pillantás… az idô egy jele, de jegyezzük meg, hogy ez olyan idô, amely az örökkévaló érintése által sorsdöntô meghasonlásban van." (S.K.) "A pillanat nem az idô atomja, hanem az örökkévalóságé." (J.H. Term.sz.)

[A szögletes záróljelekben a fordító kiegészítései és megjegyzései találhatóak. Laz.]

A Dán Királyi Könyvtárból egy, valószínûleg az eredetinek megfelelô méretû és formátumú borítólap, esetleg egy, a ma is létezô korabeli kiadó, avagy magánszemély által a megjelenés után kicsivel késôbb beköttetett eredeti. (Lehetetlen volt minden kétséget kizárólag a kötetbôl megállapítani a hitelességet, és hát meglehetôs idô és energiarabló dolog lenne a további utánjárás. Laz;-)

Elôhang/Hangolás

Mint tudjuk Platon azt mondja Állam-ában, hogy akkor lesz ebbôl valami, ha azok uralkodnak majd benne, akiknek ehhez semmi kedvük. Alighanem úgy véli, hogy feltéve a tehetséget, a kedvetlenség jó garancia lehet arra, hogy igazságosan és ügyesen kormányoznak majd, míg az uralkodni vágyás túl könnyen válik vagy a hatalommal való zsarnoki visszaéléssé, vagy olyannál, akinél az uralkodási vágy tulajdonképpen függôséget rejt azoktól, akiket vezetnie kéne, elvakultsággá.
Ezen tétel alkalmazható más viszonyokra is: amennyiben valami komolyan eredményre vezet akkor, feltéve a tehetséget, a legjobb az, hogyha az illetônek voltaképpen nincs kedve a dologhoz. Mert a mondásnak, amely azt állítja, hogy a kedv hozza létre a mûvet igaza van ugyan, de az igazi mélység akkor jelenik meg elôször, amikor egy ember, akinek tehetsége megvan, magasabb kényszerítésre, kedve ellenére is elvégzi a munkát.
Imígyen értve nyugodtan mondhatom, hogy jómagam igaz módon állok a pillanatban munkálkodás feladatához, ugyanis, Isten tudja, semmi nincs ami ellen lelkem inkább tiltakozna.
Írónak lenni - most bevallhatom, igen ez gyönyörködtet engem; ha pedig teljesen ôszinte akarok lenni, akkor muszáj bevallanom, hogy szerelmes is lettem a teljesítményembe - de megjegyzendô, hogy oly módon, amiképpen nekem tetszik. Amit pedig szerettem az éppen a pillanatnyiság ellentéte, amit szerettem az éppen a pillanattól való távolság, ahonnan mint egy szeretô figyelhettem, csünghettem a gondolatokon, és mint egy hangszerébe szerelmes mûvész elszórakoztattam magam a nyelvvel, a csábító fogalmakkal, amiket a gondolat megkíván - életadó idôtöltés; egy örökkévalóságon keresztül sem tudtam volna elfáradni ettôl az elfoglaltságtól.
Emberekkel küzdeni - no igen, ez is gyönyörködtet bizonyos értelemben, hiszen természettôl olyannyira vitázó alkat vagyok, hogy szinte csak akkor érzem magam elememben, ha körül vagyok véve szégyenletes középszerûséggel. Egy feltétellel: hogy megengedtetik nekem a néma megvetés, eltölthet a lelkemben izzó szenvedély, a megvetés, amihez író életem is bôven ellátott lehetôséggel.
Imígyen vagyok az az ember, akire igazán érvényes, hogy a legkisebb kedve sincs a pillanatban munkálkodni - és aki feltehetôleg éppen ez okból lett kiszemelve erre.
Most pedig, hogy a pillanatban kell tevékenykedjek, ah muszáj búcsút mondanom neked szeretett távolság, ahol semmi után sietni nem kellett, mindíg volt jó idô, mindíg várhattam órákat, napokat, heteket, hogy megtaláljam az éppen nekem megfelelô kifejezést, míg most, a becézésre vágyó szerelmes szempontjából muszáj megbírkózzak mindenféle ilyen-olyannal. No és miután most a pillanatban kell tevékenykednem lesz néhány ember, akikre tekintettel kell lennem, akiknek tartozom evvel, ámde a legkevésbé sem szándékozom tekintettel lenni a középszerûség által nagy fontoskodva elôadott jelentéktelenségekre, mindeféle pletykákra, amit írok magával hozza, kiárasztja majd az összes hazugságot és rágalmat, aminek az ember ki van téve, aki ellen a társadalom két legnagyobb hatalma az irígység és butaság szükségképpen össze kell esküdjenek.
Miért is kívánok akkor a pillanatban tevékenykedni? Azért mert örökké bánnám, ha nem tenném, és örökre megbánnám, hogy hagytam magam megriasztani a ma élôk generációjától, amely csak akkor találná érdekesnek és különösnek a kereszténységrôl való igaz elképzelést, ha megmaradhatna nyugodtan ott ahol van, abban a beképzelt kereszténységben, hogy a papok játék-kereszténysége kereszténység.


Ahhoz, amit "muszáj elmondani";
avagy miképpen is hozható döntés?

A fennállóval szembeszegezett panasztételem perdöntô. Ha pedig most valaki azt mondaná - márpedig felkészültem rá, hogy a hozzám legjóindulatúbb ember is így beszél majd - "Ez a panasz túl ijesztôen perdöntô", arra csak azt válaszolhatom, hogy: miképpen is lehetne másképpen; avagy válaszolhatnék egyik írói személyiségem [Frater Taciturnus] szavaival: amikor a belsô kastélykapu sokáig zárva volt, és végre megnyittatik, nem mozdul az oly hangtalanul, mint egy rugóra járó köztes ajtó.
Ugyan megfogalmazhatom pontosabban is. Döntést hozni - és ez itt a feladat - nem lehet oly módon, mint bármi mást; ideértve az ez idôtájt legnagyobb szerencsétlenséget, a "bizonyos fokig" felfogást, vagyis a bizonyos fokig menni bele mindenbe betegséget, amire mindenképpen vigyáznunk kell, hogy lehetôleg meg ne essen itt velünk, hogy egy bizonyos fokig menjünk csak bele [a dologba], ami által minden elveszne. Nem, döntést hozni más, mint bármi más. Döntés úgy hozandó, amint a ragadozó ugrik zsákmányára, avagy a sas zuhan alá [áldozatára]: hirtelen és összpontosítva (intenzíven). Amint a ragadozó egyesíti az ügyességet az erôvel: mindenekelôtt teljesen csendben vár - ennyire csendben egyetlen szelidített állat sem tud várakozni, azután egyetlen ugrás, vagy ütés - ahogyan egyetlen szelidített állat sem tud ugrani, avagy összeszedni magát; eképpen kell döntést hozni. Elôször csend, mint az idôjárás egy csendes napon, annyira, mint a vihar elôtti csend, azután kitörni.
Így kell döntést hozni. Higyj nekem, túl jól ismerem korunk hibáját, a ’mindent csak egy bizonyos fokig’ jellemtelenséget. De amint "egy tükörfényes páncél": oly folttalan, hogy "ahová a napsugár esik, kettôs erôvel villan onnan vissza", féli a legkisebb foltot is, miután a legkisebb folt esetén már nem önmaga, imígyen féli minden döntés a "mindent egy bizonyos fokig" legkisebb érintését is. Érthetô ugye, én ne érteném, akit mindenki, még az utcagyerekek is Vagy-Vagy-nak neveznek?!
Mi ez a Vagy-Vagy, megmondhatom, hiszen tudnom kell ugyebár. A Vagy-Vagy az a szó, amelytôl a kapuszárnyak felpattannak, és az ideálok megmutatják magukat - életadó látvány! A Vagy-Vagy az a jel, amely a feltétel nélkülibe enged belépni - hála Istennek! Igen, a Vagy-Vagy a menyország kulcsa. Mi ehhez képest, mi volt, és mi lesz az ember szerencsétlenkedése? Eme sátáni nyomorúság, avagy gyáva okoskodás: ’egy bizonyonyos fokig’, ami - fordított csoda, avagy csudálatos fordítottság - a kereszténységre alkalmazva esztelen badarsággá változtatja át ezt. Nem: vagy-vagy! Amint a deszkákon egymást bármely gyengéden átölelô, becézgetô színész és színésznô mesterkedése is teátrális marad, egy színházi esküvô, imígyen minden "egy bizonyos fokig", a feltétel nélkülihez képest csak színházi, egy fantom; csakis a Vagy-Vagy képes [igazán] ölelni. És, hogy úgy is beszéljek, mintha csak a következendôk ellentéte, az élet tréfája szólna: amint minden katonatiszt aki a király környezetébe tartozik egy jelet (distinction) visel, úgy kellene mindenkinek aki igazán a kereszténységet szolgálja viselnie a vagy-vagy jelet, a felség kifejezôdését, avagy az isteni felséghez való viszonyulás kifejezôdését. Ami csak egy bizonyos fokig van, legfeljebb saját magát szolgálta, de nem a kereszténységet, és tisztességesen soha nem igényelhet magasabb jelzést (mint például egy levélen): királyi szolgálat, ugyanis Isten szolgálata a Vagy-Vagy.


Elfogadható, hogy az állam - a keresztény állam! - amennyiben ez egyáltalán lehetséges, lehetetlenné tegye a kereszténységet?

A kérdés megválaszolása ugyan bizonyára nem kíván semmi további felvilágosítást. Mindenkinek muszáj azt válaszolnia saját magának, hogy ez bizony nem elfogadható.
Ami itt felvilágosítást követel, az az, hogy az állam mit tett, amennyiben lehetséges, hogy lehetetlenné tegye a kereszténységet, és hát ezt bizony nagyon könnyen és röviden megvilágítható; ugyanis a tényleges helyzet az országban valóban az, hogy a kereszténység, az új Testamentum kereszténysége nemcsak nem található, de amennyire ez lehetséges, lehetetlenné is van téve.
Tessék felfogni, hogy az állam elhelyezett 1000 hivatalnokot családostól, hogy a kereszténység elhárításából éljenek, vagyis anyagilag érdekükké tette ezt, ami mégiscsak egy kísérlet ugye arra, hogy lehetetlenné tegye a kereszténységet.
Ez a kísérlet (ami kinyilvánítja, hogy nyilvánvalóan a kereszténység elhárításárol van szó) ugyan közel sem olyan veszélyes, mint ami akkor történik, amikor az állam ténylegesen elhelyez 1000 hivatalnokot - akik név szerint a kereszténység hirdetésével foglalkoznak (amiben a legnagyobb veszély rejlik, szemben a kereszténység nyílt elhárításával) anyagilag érdekeltté téve ôket abban, hogy a) az emberek kereszténynek hívassák magukat - minél nagyobb birkanyáj annál jobb - felvegyék a keresztény nevet, b) amibôl következik, hogy soha nem tudják meg mi az igazi kereszténység.
Ezen 1000 hivatalnok létezése, az új Testamentummal összefüggésben nézve könnyen megmutatja, hogy azon vélekedésük miszerint létezésük keresztény lenne, csalás. Míg ha az emberek nem vennék fel a keresztény nevet, a papnak nem volna mibôl élnie: vagyis kénytelen lenne az igaz kereszténységet hirdetni, ami felyitná az emberek szemét arra, hogy a pap létezése csalás; mint a kereszténységet tanító kaphatna valamit a megélhetésre, de mint pap nem érhetne el királyi hivatalt, karriert, folyamatos elôléptetést.
No persze ez a mûvelet nem a kereszténység elhárítása név alatt fut, nem ezért fizettetik meg 1000 hivatalnok családostól, hanem azért, hogy hírdesse a kereszténységet, terjessze a kereszténységet, és dolgozzon a kereszténységért. A túl kevés és a túl sok között, amely [szélsôség] megront bármit, a túl kevés (mármint, hogy az emberek nem veszik fel a kereszténységet névleg), és a túl sok (mármint, hogy megtudják mi az igaz kereszténység, és mi az, kereszténnyé lenni) között fekszik - egyenlô komolyságban - a "keresztényi" kereszténység, a hivatalos, államegyházi, népegyházi keresztényiség, amely, ismételten, összehasonlítva az új Testamentuméval, számtanilag megdöbbentô eredményt prezentál, minôségi keresztényt millió számra.
Nem ez a talán legveszélyesebb, amit csak ki lehetett gondolni, amennyben lehetséges, lehetetlenné tenni a kereszténységet? A "pap" anyagilag érdekelt abban, hogy a nép kereszténynek nevezze magát, ugyanis minden egyes ilyen (az államal, mint jótállóval) fizetô tag, és imígyen támogatja a rend valóságos hatalmát - csakhogy semmi nem veszélyesebb az igaz kereszténységre, semmi nem ellentétesebb a lényegével, minthogy az emberek könnyelmûen névleg felveszik a kereszténységet, ami arra tanítja ôket, hogy a kereszténység olyas jelentéktelen valami, amivé könnyedén lehet az ember. A "pap" pedig anyagilag érdekelt benne, hogy ez így maradjon, a névleges kereszténységgel, hogy az emberek meg ne tudják, hogy a kereszténység igazából micsoda, mert különben leáll az egész gépezet az 1000 királyi hivatallal, és a rendi hatalommal egyetemben - de semmi sem veszélyesebb az igaz kereszténységre, semmi nem ellentétesebb a lényegével, mint (e magzatelhajtás), közremûködni a névleges kereszténység fenntartásában.
No és mindez a munka és tevékenység a kereszténység terjesztése érdekében történik persze!
Az e fajta istenmûvelésnek már a gondolata is olyannyira útálatos és lázító a számomra: Istent bolondnak nézve tisztelni ôt, hogy amennyire csak bírom mindent el fogok követni, ami hatalmamban áll, hogy elhárítsam ezt, hogy meg ne történhessen, az emberek tömegeinek szemét felnyitom, hogy láthassák miképpen is függenek össze a dolgok, hogy ne váljanak részesévé egy bûntettnek, olyasmiben, amiben eredetileg az állam és a papok tették ôket bûnössé - mármint abban, hogy amilyen könnyelmû az emberi tömeg talán sokkal jobb neki, ha íly módon fordul Istenhez.
Ezért az egyetlen fényforrás az ügyben, érthetôvé tenni az embereknek, mit is ért az új Testamentum azon, hogy kereszténnyé lenni, hogy mindenki maga választhasson, keresztény kíván-é lenni, avagy rendesen, tisztességesen és fenntartás nélkül nem akar az lenni; és hadd mondjuk ki hangosan, hogy az egész nép hallja: Istennek az égben végtelenül kedvesebb vagy, ha - feltéve, hogy lehetnél - tisztességesen beismered, hogy nem akarsz keresztény lenni, végtelenül kedvesebb, mint az ôt bolondnak tartó undorító istenmûvelôk.

Derfor Lys i Sagen, lad det blive tydeligt for M[enne]skene, hvad det n[ye]: T[estamente]: forstaaer ved det at være X[Christ]en, at Enhver saa kan vælge, om han vil være X[Christ]en eller om han redeligt, ærligt, uforbeholdent [ikke vil være det; ...] SV 1 XIV, 110-11 (Pap. XI 3 B 244,16)

Kéziratrészlet a Dán Királyi Könyvtár honlapjáról

"Ezért az egyetlen fényforrás az ügyben, érthetôvé tenni az embereknek, mit is ért az új Testamentum azon, hogy kereszténnyé lenni, hogy mindenki maga választhasson, keresztény kíván-é lenni, avagy rendesen, tisztességesen és fenntartás nélkül nem akar az lenni..."

Igen, így kell ezt tenni, fényt gyújtani az államegyházi, népegyházi sötétségben. Az új Testamentum által értett kereszténység, a feltétel nélküli tisztelet [S.K.: respekt] helyett feltenni azt a kérdést, hogy hány keresztény van az országban, íly módon fordítja ki a viszonyokat: az országban él egy millió ember, ergo egy milló keresztényünk van - és most kihelyezünk 1000 hivatalnokot, hogy ebbôl éljenek. Egy lépéssel tovább menve, úgy is fordíthatjuk a végét, hogy az eredmény ez lesz: ha van 1000 hivatalnokunk, akinek a kereszténységbôl kell élnie - márpedig van -- akkor muszáj egy millió kereszténynek is lennie, és szigorúan ki kell tartanunk az egy millió keresztényünk mellett, különben nem tudjuk biztosítani az összes hivatalnok kihelyezését.
Vagyis miután van 1000 hivatalnokunk, akiknek családostól ebbôl kell élniük, ergo muszáj egy millió kereszténynek is lennie. Minderre válszolva a kereszténység hirdetése, (ezen sajátos csapdahelyzet, amibe beszorította magát az ember) a kereszténységért tevékenykedni, amint már elhangzott, a kereszténység névleges felvételébôl áll, ebben is marad, és ezt nevezem én: amenyiben lehetséges, lehetetlenné tenni a kereszténységet, amely ismét (az ismétlésért) az emberek tömegének bûnössé tétele egy olyan bûntényben, amitôl szabadok maradhattak volna, Istent bolonddá tartva mûvelni ôt, amit én - aki noha szereti az embereket eddig nem sok köszönetet kapott érte - minden eszközzel megpróbálok megakadályozni.
Az, hogy az ügyet ilymódon kezeljük, amint itt bemutattam, idôbeli, földi értelemben nagyon komoly kérdésnek kell feltûntesse eme hivatalnokok kihelyezését (épp úgy, mint ha az ember holdbéli grófságokról beszél, akkor valami kimérában lesz érdekelt: egy millió keresztényben) ezt belátom. Erre való tekintettel pedig a legbizalmasabban, és a legjobb akarattal a lehetô legtávolabbra helyezkednék azoktól a bizonyos politikusoktól, akik netán inzultálni kívánnák ôket. De, hogy az ügyre térhessünk, amikor Martensen püspök kezdett az igazság tanújává dagadni, akkor voltam kénytelen belátni, hogy amennyire lehetséges ezt el kell fújni. Ezt a felháborító badarságot minden áron el kell tüntetni. Akkor - hadd legyünk kellemes emberek! - majd okosan beszélhetünk, egy átlagos emberi értelemben nagyon fontos ügyrôl. Hitem szerint imígyen szolgálhat ez [az ügy] mindannyiunkat. Az a fajta papság, amink van ugyanis nem igazán a legjobb irányba tart, ha az igazság tanújaként akar érvényesülni; ámha mégis, akkor e nehéz probléma végtelenül könnyen megoldható: minden további nélkül meg kell vonni a fizetésüket, és megspórolni bármely nyugdíjat - ilyesmit ugye el kell viseljenek az igazság tanúi; hiszen ha ez az igazság tanúi ügy, hogy a papok az igazság tanúi - ha ez nem egy püspoktôl jön, ami miatt ostoba és elviselhetetlen lett - hanem egy okos hivatalnoktól, például egy Kultuszminisztertôl, aki kézenfekvônek találja, hogy a klérust íly módon elégítse ki, akkor ez egy teljesen vicces eset.


Végy be hánytatót

Bizony sokan vagynak, akikre a Hazában [’Faedreland’ folyóirat] megjelent cikkeim benyomást tettek. Állapotuk talán így vázolható: figyelmesek lettek arra, de legalábbis meggondolták, hogy netán egész vallásosságunk szélsôségesen szánalmas állapotban leledzik, míg a másik oldalon oly sok minden teszi, hogy nem kívánják ezen gondolatoknak átadni magukat, hiszen szeretik a megszokott rendet, amit csak nagyon vonakodva engednének el.
Vagyis olyasmi állapotban vannak, mint amikor valaki elmegy az orvoshoz, mert rossz ízû a szája, lepedékes a nyelve, és kicsit rázza a hideg is, mire az orvos azt ajálnja neki, hogy: vegyen be hánytatót.
Magam is csak ezt tudom mondani: végy be hánytatót, szabadulj meg eme fél-állapottól.
Legelôször is gondolkodj el egy pillanatig a kereszténységen, mire hív föl egy embert, milyen áldozatot követel, és milyen áldozatok árán lett (olvasható az elbeszélésekben), amint "zsenge szüzek" (akik nem töltötték idejüket, és gondolataikat avval, hogy világoskéket, avagy mákvöröset vegyenek-e föl a színházba mint a mi keresztény szüzeink) nem riadtak vissza attól, hogy bátran Istennek ajálnva lelküket "fínom tagjaikat" a hóhérok szôrnyûségeinek átadják; gondoljunk csak egy pillanatig erre. No most akkor értsd meg, tedd teljesen érthetôvé, és közelivé, vedd be, hogy milyen undorító oly módon élni, mintha az lenne a keresztény istentisztelet, hogy egy csendes órán, egy drámaian jelmezbe öltözött, iszonyú külsejû ember áll elô, és elcsukló, fojtott hangon azt hirdeti, hogy létezik az örökkévalóság elszámolása, az örökkévaló elszámolása felé tartunk - ugyanakkor úgy élünk, hogy e csendes órán kívül valamely konvencionális nézeten kívül helyezkedni, legyen ez tekintettel a közlekedésre, földi elônyökre, az elôljárók kegyére, stb. olyasminek tûnik, ami senkinek semjutna eszébe, alighanem a deklamátornak sem, vagy ha valaki mégiscsak megteszi, akkor azt egyfajta ôrültségnek kinevezve büntetik - gondold meg, hogy úgy kell élnünk, mintha ez lenne a keresztény istentisztelet: és akkor most mûködik a hánytató ugye?
No, akkor végy be még egy adagot! Figyelj fel rá, és tedd magadnak teljesen érthetôvé, mennyire undorító is úgy élni, hogy keresztény istentiszteletként kell felfogni, hogy amikor a deklamátor meghal, akkor jön egy másik jelmezes deklamátor, és egy csöndes órán a szószékrôl az elhunytat az igazság tanújának nevezi, egynek a szent lánc legigazabb tanúi közül: - nem mûködik?
Akkor végy hát be még egy adagot: figyeld meg, és tedd magadnak teljesen érthetôvé, milyen undoríto is úgy élni, hogy amikor egyvalaki mégis megszólal, és azt mondja, "nem, hát azért az igazság tanújának mégse lehetne nevezni az elhúnyt deklamátort" - akkor keresztényi kötelességgé lesz ezt az embert a lehetô legbuzgóbban, állandóan ismételve, a legszélesebb körben elítélni, hiszen besározza - hallod ezt?! - besározza egy becsületes ember emlékét, megháborítja a sír békéjét - hallod ezt?! - megháborítja a sír békéjét, stb., stb.
Mûködik, igaz?! Látni fogod, hogy jót is tesz neked, a rossz szájíz eltûnik, és egyetértésre jutsz magaddal abban, hogy az egész rohadt, undor, amely elôször csak most tudott mûködésbe jönni, amikor Martensen püspök az igazság tanúja szót elhelyezte.
Hagyd hát mûködni, és köszönd e kiválóan hasznos hánytatót leginkább Martensen püspöknek.


Kísérôlevél

Munkálkodásom során oly közel jutottam koromhoz, a pillanathoz, hogy mostmár nem tudok meglenni egy orgánum nélkül, amellyel egy pillanat alatt koromhoz fordulhatok: neve:

A PILLANAT

Ha valakit érdekel az ügy, és biztosítani kívánja maga számára a kijövô számokat elôfizethet a kiadónál, de magam részére fenntartom minden tekintetben a legfeltételnélkülibb szabadságot, másképpen nem tehetek.
A pillanatnak hívom. Noha éppen nem valami pillanatnyi, amit akarok, éppoly kevésbé, mint amit idáig akartam; nem, éppen, mint eddig az örököt akarom: az ideálisat az érzékcsalódással szemben. De ebben az értelemben összes eddigi munkámról muszáj kimondanom, hogy az idejük még nem jött el; távol vannak korunktól, mégpedig nagyon távol, csak annyira közel, amennyire ez a célt tekintve jól kiszámítható volt. Most éppen ellenkezôleg, kénytelen voltam minden eshetôségre a pillanat kihasználásának lehetôségét biztosítani a magam számára.
Senkit sem kívánok rábeszélni az elôfizetésre, sokkal inkább arra kérek mindenkit, hogy legalábbis gondolja meg, mielôtt megteszi. Az örökbôl nézve senki nem fogja megbánni, hogy odafigyelt a beszédemre, de lehetséges, hogy valakivel megesik ez az idôben. Mérlegelnie kell, hogy az idôbelit, vagy az örököt akarja. Én, akit "Vagy-vagy"-nak hívnak, nem szolgálhatok valakit "Is-is"-el. Birtokomban van egy könyv, amely nagyrészt biztosan ismeretlen e földön, és ezért idemásolom a pontos címét: Urunk és megváltónk Jézus Krisztus új Testámentuma. Noha meglehetôsen szabad viszonyban vagyok e könyvel, és nem köteleztem el magam például valami esküvel eziránt, de nagy hatalmat gyakorol fölöttem, mert leírhatatlan borzalommal tölt el az is-is iránt.

Fordította: Lazarus

A második szám:>


A Kierkegaard család sírhelye az Assistent Kirkegaard* temetôben (Koppenhága Nörrebro negyedében).

* kirkegaard = templomkert = temetô


A szembôl baloldali sírtábla a filozófus író lelkész barátjának 'sírversével':

MÁR CSAK EGY KIS IDÔ.
AVVAL NYERTEM.
A TELJES FESZÜLTSÉG
EGYSZERRE ELTÛNÔBEN.
VÉGRE ELPIHENHETEK
A RÓZSASZALONBAN
ÉS KIMERÍTHETETLEN *
JÉZUSOM BESZÉDE.

[*Megygyôzôdésem volt, hogy a tábláról hiányzott a 'hallgathatom' ige, egészen addig, amíg Kriszta B. egy közös sétánk nyomán nem oldotta föl a talányt 2011 júniusában;-) Laz.]