A 2000 augusztusi Drávafoki 'együttmûködési-beavatási-alapképzés' utóhangja

Nos, Kedveseim itt jönne az elsô levél, amit talán a 'beavatás', képzés levelezô úton való továbbviteleként is ki tudunk használni.

De mielôtt, amint ígértem, az együtt töltött utolsó órában feltett kérdésekre válaszolnék, arról ejtenék néhány szót, hogy 'jó esetben' most miként is áll-hat-unk a 'beavatásunkkal'. Ha talán nem is annyira szigorúan, mint azt Petrának még azon melegében sikerült megfogalmaznia például Szilárd kérdésére:
"Aztán még egy lényeges ami hazafelé fogalmazódott meg bennem: Ha most napok alatt alaposan átgondolva, õszintén  állást foglaltam arról hogy mi az élet értelme, hogy megpróbáljam valaki mással megéletni ezt az érzésem, akkor tényleg ezek szerint is kellene élnem nekem is minden pillanatban, különben felszínes és hazug vagyok. ( a szeretetben levésre és álarcaink levételére gondolok itt)."
Ha belegondoltok, akkor mindenképpen egy olyan világ mutatkozott meg, amit az (ilyen-olyan tisztázott-tisztázatlan) 'alapállásunkból' kiindulva rendezünk be egymásnak , és óhatatlanul ezek szerint hozzuk helyzetbe egymást. Lehetne mondani Hamvassal, hogy akkor a legfontosabb a személyes 'imaginációs alapképlet' (Mágia szutra) ki(?!)dolgozása, de amint azt gyakoroltuk is, legalább egy másik 'én' (te, ô?) nélkül AKIkRE nézve alakítom, alakítjuk az 'alapállásunkat' nem csak praktizálni volna lehetetlen emberségünket, de jószerivel elgondolni is. Itt most nem mennék bele abba, mi is van akkor, amikor valaki 'tenmaga' legbelsôbb magvával, 'istennel, angyallal', stb. egyeztet elsôsorban, mert ugyan - különbözô tudatossági fokon - ez is elkerülhetetlen, de a 'képzés' célja is a társ-adalmi együttmûködés elôsegítése volt ugyebár. No és voltaképpen minden emberi alaphelyzet alapképlete (minimum) két ember. Amint egy-más felé fordul, így, vagy úgy.
Egy szó, mint száz: akárholis vagytok éppen, ugyanolyan 'beavatási helyzetben' vagytok, mint Drávafokon, és legalább annyira 'muszáj' improvizálni is, mint ott. Alapállások fantasztikus kaleidoszkópját lehet 'látni', ha valaki odafigyel, és ha a szabadságfoka elég bô (Erika megfogalmazása), akkor meg is tudja élni mindenKi helyzetét, csaknem, mint a 'sajátjáét'. Nohát ugyan sajnos manapság meglehetôsen sokan köszönnek le emberségükrôl (bagóért, limlomért; néha a túlélésért) avval, hogy majmolják a (szegény) 'gazdagokat', az áldemokráciát, úsznak a divattal, szorgosan versenyeznek a piacra kerülésért, szajkózzák a 'globalokrácia' diktátumait, úgymond ellenállva veszik fel a kórvonásokat, vagy önként barbisodnak (Czakó G. szavával) a szinte megérinthetetlenségbe. Dehát ez csak nagyon keveseknek 'sikerül'. Mármint úgyszólván embertelenné válni. Kórdivat ide, vagy oda. Vagyis van kiért-miért... Persze a gyerekeink ugyebár! De abban is reménykedem, hogy legalább néhányan közületek azt is megláttátok, hogy a 'beavatásból' nézve minden olyan elválasztás, miszerint "itt volnánk MI, ott meg az összes többi..." ember(iség) szempontból teljesen értelmetlen és hamis. ITT VAGYUNK, és súlyos, meg szép, meg... egyeztetési gondjaink és lehetôségeink vannak. Hm?! (Lehet, hogy most megen 'eltanítottam' magam?!)  Kérdezzetek!

És akkor most jönnének az utolsó óra modellre, iskolára, módszerre vonatkozó megjegyzései, kritikái, kérdései.
Csakhogy közben eltelt az idô, úgyhogy holnapra marad a dolog. Remélhetôleg ez a fenti pár sor is elég volt, lesz arra, hogy ismét elôtérbe kerülhessenek a közös élmények, felrázódjék kissé a 'beavatás'.

A legjobbakat, szeretettel, testvéretek, barátotok, vagy amint tetszik

Embervinféle

2000 szeptember 13. Kbh.N.

'Egy ellopott piullanat' a Drávafoki kultúrház egy érdekes helyiségébôl (Attila felvétele).


Most pedig lássuk végre, hogy miképpen is lehetne még jobb, a - remélem mára mindenki számára világosan - jól MÛKÖDÔ 'beavatási', képzési alapmodell.

Nem megyek végig egyenként a kritikákon, kérdéseken, hanem próbálom összefogni a dolgot, de ha valaki késôbb netán hiányolna valamit csak szóljon bátran.
A 'látókör' kerül-t elôször szóba. Már csak azért is mert, mintha evvel lett volna a legtöbb baj. Úgyis, mint 'erôltetett' metódussal, ahol beszélni 'kellett', körbe ki kellett várni míg az ember megint sorra került (elfelejtve esetleg a saját bölcsességeit közben), stb.
Nos: nem állítom, hogy ez a legjobb módszer, amivel a legkevesebb szabály alapján a legszabadabban, és alkotóképesebben lehet 'megkeringetni' egy (több!) témát egy nagyobb csoporttal; de jobbról nem tudok.
A Koppenhágai Hamvas Béla Klubban csiszolgattuk ki, már amennyire a havi egyszeri együttlét ezt lehetôvé teszi, ellenben volt rá már vagy tíz évünk. Menet közben derült ki, hogy az új, 'holografikus világkép egyik alkotója, az angol-zsidó atomtudós David Bohm (Einstein munkatársa, Krishnamurti barátja, Sogyal Rinpoche beszélgetôtársa) már a hetvenes évektôl próbálgatta a dialógus e formáját. Ma már sok pénzért árulják a piacon a módszert (otthon Ruzsa Ágota), például a Ford mûvekben javítandó a munkahelyi együttmûködést. Ugyanakkor, szemtanúk szerint a D.B. maga által vezetett beszélgetések messze nem voltak olyan szabadok, mint a mieink. (A mester dominálta ôket!) Természetesen igaza volt Roynak abban, hogy ha csak egy mód van rá ne legyen félkör a látókör (akármilyen rövid is legyen adott esetben). Ami a videofesztivált illeti, attól ugyan egy óra múlva is korán érkeztünk volna, az ördög akárhová tegye az illusztris vendégeit.
Ami viszont a 'kell'-et illeti, az bizony együtt jár avval, ha valaki egy ilyen 'iskolába' eljön. Ugyanis egy 'célzatos' társas együttlét esetén természetesen nem az egyén jó szereplése, vagy kellemetességei a döntôek elsô sorban, hanem az, hogy mi és mennyire 'éri meg' a (pillanatnyi) közösségnek az együttlétet! Vagyis áldozatról beszélhetnénk, ha nem lenne ez a másikra, a többiekre (is) koncentrálás az egyik leg(ön?)gyógyítóbb metódus ugyanakkor. Amint a 'beavatás' során is ott van a metanoia (a fordulópont), amikor ráébredünk a másikra, mint tenmagunkra, vagy-is megpróbáljuk a másikra, a másikba komponálni 'önmagunkat' (és viszony-t).
Az, hogy mennyire érdemes, és kell 'nyomni' az egyes résztvevôket, amint azt többen firtatták a vezetô szerepére tekintettel is, hát az az illetô felelôs ritkán hálás, viszont szabad becs(ü)lésén múlik, mint minden más esetben is az együttlét során. (Általában önmaguk körül-belül forgó, és leginkább önmagukat helyzetbe hozó mûvészlelkek tudják a legnehezebben felfogni, hogy itt mindenkinek helyzetbe kell kerülni kivétel nélkül. Akinek nem inge...)
Persze ez a helyzetbe hozó 'szerep' követeli a legnagyobb 'szabadságfokot', ami azt is jelenti, hogy annak is éreznie kell-ene a legteljesebb el, és befogadást, szeretetet, aki éppen akár a maga, akár a közösség, vagyis minkettô, mindannyiunk jól felfogott érdekében éppen nyomás alatt van, vagyis így érzi magát. Aki már próbálta tudja, hogy ritka nehéz helyzet és feladat ez. Persze mentség sincs, ha valamiért nem sikerül a dolog. Márpedig, amint a hozzászólásokból kiderült, többen, többször elbizonytalanodtak a 'vezetôi stílust' illetôen. Amint ezt talán legtömörebben Kriszta fogalmazta volt: hiába nincs jó meg rossz megoldás, ha a vezetô szubjektív megjegyzései minôsítésnek is hat(-hat)-nak. Ezt az objektivitás hiányt, sôt a bölcsesség hiányát többen is felróttátok. (Ó Szilárd!) Andrea: akkor társ vagy, vagy vezénylô?! Hát igen.
Szeretném azt hinni, hogy most helyre tudom tenni a dolgot, legalábbis a modell, a diszciplina szempontjából. Alaptétel az ugye, hogy senki senki helyett semmi lényegeset nem tudhat, tehet, stb. Vagyis inkább egy tapasztalt(abb?) társ szerettem volna lenni, aki megpróbál olyan helyzetbe hozni benneteket, hogy magatok megtapasztalva az alkotó állapotokat, a legfontosabb 'beállításokon' azután együtt (is) tudjunk dolgozni, konzultálni. Persze ahhoz, hogy az ember elég meggyôzô lehessen, a lehetô legmagasabb szabadságfokon túl kell némi általános tájékozottság, alapozás, gyakorlás (ez esetemben úgy húsz év, de ez azért nem követelmény, miután a modell alapjai, szabályai már ki vannak dolgozva, és bizonyítottan mûködik a dolog).
No de miként is eshetett meg egy ilyen tapasztalt izével az, hogy  nem csak félreérthetô instrukciókat adtam idônként ('koreográfia'), hanem úgymond kurtán furcsán lezártam  például általam nem idôszerûnek ítélt spontán érzelmi kitöréseket. Mentségem itt sincs, de éppen Anna volt az, aki utolsó hozzászólásában azt mondta, hogy számára minden a helyére került a végén. Vagyis  a csattanóra, az utolsó napon egybe zengô 'szertartásokra' gondolva 'ugrottuk' át a hasonló eseteket. A krónikus idôhiányon túl persze. Merthogy, amint többször elmondtam, becslésem szerint úgy öt hetesnek kellene egy ilyen együttlétnek lennie ahhoz, hogy tényleg még a páros gyakorlatozások tanulságait is meg lehessen beszélni kiértékelni netán (Attila). Vagy, amint Eszter javallotta, 'tanulmányi csoportokban' is megdolgozni esetleg egy-egy nap, vagy feladat tanulságait. De hát ennek az öt hétnek annyi esélye van, hogy nyugodtan elfelejthetjük egyelôre (?) sajnos. Ehhez képest persze különös volt, hogy olyan is akadt, aki szinte nem tudta fölös idejét mivel agyoncsapni. Bevallom ez egy szokatlan momentum volt a praxisomban.
Szerintem ugyanis meglehetôsen kihasználtuk az idônket. Mégha talán tényleg lehetett volna az ormánysági kirándulás a tájba-emberekbe 'beavatóbb' (noha tapasztalatom szerint az utolsó elôtti nap lehet egy kicsit szórtabb és oldóbb a másnapi feszültség okán). Viszont semmiképpen nem találom ma sem jó ötletnek a kurzus közepi tábortûz  szetartássá komponálását a végsô szertartások fényében (hacsak nem valamely  'áldomás' sorozat formájában példul); a 'strukturált szabadidô' számomra elképesztô ötletérôl nem is beszélve.

Azt remélem, hogy a legvégére az is tisztázódott, hogy miért is kell-ett ragaszkodnom ahhoz, hogy lehetôleg mindenki ugyanazon alapkérdésekre kísérelje meg a társa helyzetbehozását, és hogy 'játsza' végig a játékot az ösztönösen (is) összehasonlító tanulságok jegyében. (Márta szívem, Márta! Kriszta? Hm?!)
No és legközelebb még több zene lesz, ígérhetem!

Viszont a 'stáb' enyhén szólva döcögô együtt (nem) mûködésének nem szabad megismétlôdnie többé. Nem titok, hogy még egy napig elemeztük Erikával és Eszterrel a kuzus tanulságait, értékeltük a munkánkat, és kritizáltuk is persze egymást. A jó az volt a dologban, hogy mindezt a (szinte) kétségtelen folytatás szempontjai szerint tettük. Mindketten bevallották, hogy szerepzavarban voltak, aminek meg voltak az okai különben. Viszont arra, hogy miért és miképpen nem használtuk ki igazán a (talán) túl szerény Erzsike tehetségét, miért fogta föl Szilárd olyan nehen, hogy mibôl is állt volna legszebben a dolga - hát erre megint csak nincs mentségem, mentségünk.
Egyáltalán nem biztos, hogy - Eszter javaslatát követve - meg tudunk oldani legközelebb egy három napos stábfelkészítô együttlétet. De jó lenne! És a távolban már derengô 'továbbképzés' (elsô emelet) esetén - az edddigi alapkurzusokon résztvettek számára- mindenképpen szükségesnek látszik egy ilyen együttes felkészülés.

Erika önkritikája 'öreg' mestere, Vidor Feri tiszteletteli elszabadítása ügyében ugyan jogos volt, de amikor megkapjátok majd az öszes (kezünkben lévô!) borítékolt 'világképet' is, akkor majd meglátjátok, hogy mennyire velünk lett ez az ember a végére. Igazán sajnálhatjuk mindannyian, hogy nem tudta végigcsinálni. Na de ami késik az nem múlik (vagy mi?)... Remélhetôleg összejövünk még úgy, hogy mind ô, mind Zoli be tudják fejezni a dolgot egyszer.

Azt is Vidor Feri mondta különben elutazása elôtt, hogy valami hihetetlen mi minden történt az emberekkel, emberekben néhány nap alatt. Hát ezt nem tagadhatja egyikünk sem szerintem. Egyáltalán nem gondolom letudva a kiértékelést különben; fôként nem bárki helyett!
A következô lépés pedig talán a video anyag digitalizálása után egy válogatott sorozat cd rom szinkronban való végignézése lesz (Koppenhága-Budapest-Drávafok-Zenta).

Várom a hozzászólásokat, beszámolókat, kritikát, kérdést; lassan már bármit. Ugyanis egyáltalán nem vagyok (lehetek) biztos benne sajnos, hogy az elküldött e-mailek mindíg meg is érkeznek  a címzettekhez.

Írjatok! A legjobbakat, szeretettel

Embervinféle Csütörtökdélután

2000 szeptember 14. Kbh.N.

Papírpillanatkép-p


Nohát itt vagyok megen. Nem csak azért, mert senki fülebotját sem mozdítja (örülnék persze, ha ennyire természetesen megemésztôdött volna minden!), hanem mert egy fontos momentumot majdnem elfeledtem. Roy kérdezett rá az utolsó megbeszélésen különben, hogy mi is történt a szabadon választható látókörnek az organikus mûvészetrôl, magyarságról, stb. szóló, ahogy ô fogalmazta: 'vita részében'.
Nos, hát itt volt az - általában persze a 'látókörvezetôre' tartozó - elsô hiba, hogy tényleg vitává fajult a szempontok, vélemények szabad keringetése. Ezt mindenképpen el kell-ene kerülni! Viszont ez sem könnyû. Különösen, hogyha a rendszerint jelenlévô (többnyire önmagában súlyosan bizonytalan) 'szkeptikus', 'provokátor', akit, ha nem lenne, közérdekbôl ki kéne találni, úm. 'védelmezôre' talál valakiben a többiek ´terrorja´ ellen.´Nem szokatlan helyzet, és megint csak a látókörvezetô dolga lett volna megelôzni és kezelni az ügyet. (Hagyjuk szegény Lászlót!)
Nos megint csak nem titok, hogy elutazásotok után Eszterrel (és Erikával!) megbeszéltük ezt a helyzetet is. Nem volt könnyû, legalábbis addig, amíg Eszter be nem vallotta, hogy tényleg nem kellett megvédenie 'szegény' Zolit a 'szellemi kannibalizmusunk'-al szemben. Mármint az enyém és Royé volt úm. különösen fenyegetô. A magam részérôl ugyan tisztán emlékszem, hogy merô szeretetbôl kezdtem gyôzködni szegény, eltévelyedettnek, és ettôl persze még butábban provokatívabbnak ható Z-t; de ez persze szintén hiba volt a látóköri keringetési szabályok értelmében. (Annak, aki nem volt ott: Z a vízszintes relativitásáért szállt éppen síkra, amikor kitört a 'botrány')
Viszont tényleg lett azután indulat, és villámlás, kár lenne tagadni. Amennyire meg tudom ítélni, valahogy így alakult ki a vihar. (Szívesen veszek módosításokat!) Az 'organikus magyar' mûvészetre és világképre néhányan, leginkább Eszter kissé idegesen, és több körben még a létezését is tagadva reagált-ak. (Ami persze, különösen egy látókörben szíve joga és lelke rajta mindenkinek!) Ugyanakkor látni kell, hogy az 'organikus magyarság' közszereplô hívei közül néhányan legalább annyira bunkó és fenyegetô, demagóg  és ostoba módon képviselik az alapállásu(n)kat, mint a 'vérthugyozó dögkeselyû' (H.B. Karnevál) nácijai, vagy a véreskezû 'tudományos materialisták' annak idején, vagy mint a 'liberális' piaci tudomány mindenttudomkái manapság.
Ami persze nem szabadna, hogy egy olyan kaliberû embert, mint Eszter a tagadásig menôen megfosszon az ítélôképességétôl (?!), aminthogy annak se szabadna megtörténni, hogy erre föl egy olyan kaliberû ember, mint Roy vicsorogni kezdjen. De miután megesett, hát jobb ha szembenézünk a tragikomikus démonnal, ami ('aszentkoronával' a nem létezô fején?!) a "másság" néven vett részt a látókörünkön.
És rögtön ki is tiltatott! Merthogy, amint Eszterrel (is) sikerült megbeszélni végül, ez a mi SZEMÉLYekben-n gondolkodó kurzusunkon nem lehet vitatéma (sem). Miért?! Azért, mert amint a 'valóságban' is csak (minimum) két egy-más felé fordult ember ilyen-olyan személyes dialógusa az egyedül érdekes és érvényes, egy személynyitogató, építô együttmûködési képzésen szóba sem jöhet, hogy politikai méregkeverôk hülyeségeit csócsáljuk ahelyett, hogy személyesen próbálnánk tisztázni személyes gondjainkat - egymással (is). Hm?!

Nohát ennyit mára. Innentôl kezdve "csak  az erôszaknak engedek" (H.B. Karnevál), azaz csak kérdésekre válasolok - egyelôre.

Írjatok!

Szeretettel

Ervin

2000 szeptember 15. Kbh.N.